FŐOLDAL : Pikáns, szívszorító mérkőzés következik |
Pikáns, szívszorító mérkőzés következik
F.T. 2013.05.10. 20:31

Vasárnap 17 órától: Makói FC - Mórahalom NBIII-as találkozó
Minden bizonnyal a tavaszi fordulók legnagyobb izgalommal várt mérkőzése következik.
Összecsap két megyei csapat az NB III-ban, ami önmagában nem lenne nagy hírértékkel bíró mérkőzés,azonban a csapatok közel múltjának történetét tudva nem egy hétköznapi esemény lesz.
A hajdani NBII-es makói csapat osztályváltása és gyenge anyagi kondíciója is hozzájárult ahhoz, hogy a mai mórahalmi csapat az átszervezés előtt álló harmadosztályban a bennmaradásért küzdhet,míg a makóinak gyakorlatilag már nincs esélye. Ez a megállapítás arra alapozandó, hogy a homokiak csapatában hemzsegnek a korábbi makói labdarúgók,akik sok szép emléket szereztek nekünk, viszont most ellenfélként lépnek pályára az Erdei Ferenc téri stadionban.
Szívszorító lesz látni az egykori makói kedvencek játékát, hiszen többek között Magyar,Ngalle,Faragó,Podonyi is a szurkolók által nagy becsben tartott játékosaink voltak. Nem mehetünk el szónélkül a tény mellett,hogy a Mórahalom edzője az a Csák Zoltán,aki szintén komoly tényező volt a makói futball életben mind játékosként, mind edzőként.
Ennek ellenére mindent el kell követni a becsületünkért és a zöld-sárga színekért! Meg kell mutatni,hogy van betyárbecsület és Csák Zoltán csapata elé megoldhatatlan feladatot kell állítani!Ki kell javítani a vecsési és a gyulai fiaskót! Ezt csak csupaszív és fegyelmezett játékkal abszolválhatjuk!
Hajrá Makó!
|
Nem Bány kevert bele benneteket mert nem ő nyilatkozott erről a témáról hanem Csák,neki nem kellett volna keverni a szart!Csák is szánalmas mert a Vásárhelyi fiaskó utánis meg elötte is összeesküvés elméletet gyártott meg gyárt ha nem a szájaize szerint alakul a találkozó!Most miért nem haragszik a bírókra ja hogy most velük voltak tizennégyen!Mindenki szurkoljon a kedvenc csapatának úgy ahogy kedve szottyan!Hajrá minden makói csapatnak legyen az bármely osztályban!HAJRÁ MAKÓ!