Makói FC - Mártély 5-1
szegedma.hu 2013.07.29. 19:21
Felkészülési mérkőzésen győztük le a megye másodosztályú vendégeket.
Gond nélkül verte megyekettes ellenfelét a Makó együttese második felkészülési találkozóján.
Az NB III-ból kiesett, megyei I. osztályra készülő makói csapat élére új edző került a szünetben Bódi Attilaszemélyében. A maros-partiaktól öten távoztak (Puskás Csaba, Kulacsik Tamás, Varga Csaba, Kohajda Gergely, Halász Krisztián), míg az érkezési oldalon főleg visszatérőket (Győri András, Bress Balázs, Béres Róbert és Sarnyai Róbert) találunk. A hagymaváros futballistái nem rég kezdték meg a felkészülést a megyeegyes küzdelmekre, ennek jegyében rögtön egy komoly ellenféllel, a Békéscsabai Előrével ütköztek meg, s szenvedtek 4-0-s vereséget, majd homokfocizni ment a csapat Abádszalókra, ahol a hétvégén zajló balatonboglári 16 csapatos döntőbe is bejutott a csapat, de a nagypályás felkészülésre koncentrálva ezt már kihagyták Bódi Attila tanítványai. “Nagyon jól illette a felkészülésünkhöz ez a torna, erőnlétileg is sokat lendített a társaságon, várhatóan jövőre még jobban fókuszálni fogunk erre az eseményre, hiszen az alapozásnál kiegészítőnek tökéletes és a fiúknak is tetszett a jó hangulatú játék, a forróság dacára” – árulta el a SZEGEDma.hu-nak az újonnan kinevezett vezetőedző.
Ezúttal nem voltak próbajátékon új játékosok a maros-mentieknél, a Békéscsaba ellen pályára lépő három szerb játékossal még zajlanak a tárgyalások. A találkozón kidomborodott a hazaiak fölénye az alacsonyabb osztályú ellenféllel szemben, s már az első félidőben három gólos előnyre tettek szert a makóiak. A második félidőben a lendület kissé alábbhagyott, ami részben a kánikulai hőségnek is köszönhető, azonban így is termeltek még két találatot a hazaiak, míg a korábbi HFC-s Szűcs Róbert dirigálta Mártély – amely legutóbb 13-2-es vereséget szenvedett az alaposan megerősített UTC-től – is tudott egy gólt szerezni az 5-1-re végződő találkozón.
A Makó felkészülési programja még nem alakult ki teljesen, egyelőre a játékoskeret kialakítására koncentrálnak a klubnál, de folyamatosan tárgyalnak edzőmeccsekről is, egyelőre azonban nem tudni mikor és ki lesz a következő ellenfél.
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés:
Makó FC – Rosmarin Kft. Mártély 5-1 (3-0)
Makó, Erdei Ferenc téri stadion.
Makó: Czirbus – Szilvásy, Győri, Pataki, Horváth G., Kalász, Horváth K., Siket, Tóth T., Bakos, Béres. Játszott még: Frank (kapus), Tóth A., Mátó, Méreg. Vezetőedző: Bódi Attila.
Makói gólszerzők: Tóth A. 2, Bakos, Béres, Horváth G.
Bódi Attila: “Az első félidő játékával elégedett voltam, a csapat igyekezett megoldani a kért és megbeszélt feladatokat. A második játékrészben leült a játék, talán a nagy meleg miatt is, kicsit több mozgást vártam. Összességében azonban jó edzőmeccset vívtunk, egy nagyon sportszerű ellenféllel szemben.”
|