| FŐOLDAL : NB II.7.forduló>>>Békéscsabai Előre-Makói FC 18:30 |
NB II.7.forduló>>>Békéscsabai Előre-Makói FC 18:30
2010.09.25. 14:51

Ma igazi Dél-Alföldi rangadón lépünk pályára Békéscsabán.A hazaiak jól kezdték a bajnokságot,majd utána kicsit megtorpantak,mi pedig az elmúlt két bajnokin Orosházán illetve a hazai REAC elleni meccseken játszottunk jobban és gyűjtögettük újra a pontokat.A szerdai Cegléd elleni kupamérkőzést ugyan elveszítettük,de vezetőedzőnk Kolozsvári János mégis optimistán várja a lila-fehérek elleni villanyfényes találkozót.
– Sok játékos, így Czirbus, Varga R., Magyar, Schreiber, Béres és Bakos munkahelyi elfoglaltság miatt nem tartott velünk Ceglédre, az 1–0-ra elvesztett kupameccsre. Így viszont tudtam azokat játszatni, akiknek eddig kevesebb lehetőséget adtam – mondta Kolozsvári János, a Makó FC edzője. – Így aztán bemutatkozhatott a felnőttek között a még csak 16 éves ballábas középpályás, a támadónk, Faragó Bence öccse, Faragó Béni is. Bátyját már a huszadik percben le kellett cserélnem, mert összefejelt az ellenfelével, és egy kicsit megszédült. Remélem, számíthatok rá. A Békéscsaba a bajnokságban jól kezdett, de most döcögve halad előre. Azt várom, hogy úgy szerepeljünk, mint az elmúlt két mérkőzésen, és ha olyan eredményesek leszünk, mint a REAC ellen, összejöhet a bravúr, és papírformát boríthatunk. Szeretnénk meglepetést szerezni Csabán is, de ehhez az kell, hogy ne kapjunk gólt, mert ha a hazaiak betalálnak, mindenáron megvédik kapujukat a góltól. Reménykeltő, hogy szépen lassan belelendülünk, és ebben bízva jó lenne legalább egy ponttal hazatérni.
A várható kezdő: Czirbus – Rakonczai, Béres, Magyar, Krucsó – Podonyi, Fülöp T., Varga R., Nagy A. – Schreiber, Faragó B.

További mérkőzések:
szeptember 25 szombat
Orosháza-MTK II 16:00
Cegléd-K'barcika 16:00
Vecsés-DVSC II 16:00
DVTK-Nyíregyháza 16:00
REAC-D'kanyar-Vác 18:00
szeptember 26 vasárnap
Mezőkövesd-H'böszörmény 16:00
Újpest B-Bőcs 16:00
Ifj.Csák Zoltán a nyáron Békéscsabára tette át székhelyét...

|